41. rész.
Jeni arcán is egy kisebb mosoly jelent meg amint meglátott.
- Most már minden rendben van!- nyugtattam meg és kezét továbbra is simogattam.
- Mi történt?- kérdezte tőlem és nem tudtam, hogy mondjam el neki, hogy ne zaklassam fel túlságosan.
- Miután elájultál elhoztalak onnan és haza vittelek. Aztán pedig kihívtam a mentőket és a rendőröket.
- Elkapták őket?- szegezte rám kíváncsi tekintetét.
- Igen, el!- mosolyogtam rá és hatalmasat sóhajtott a megkönnyebbüléstől.
Még beszélgettünk egy kicsit de bejött az orvos és elküldött mivel Jeninek pihennie kell.
Rossz volt ott hagyni de tudtam, hogy itt már biztonságban van. Viszont ha kiengedik, soha többé nem hagyom magára.
Kocsim felé haladtam és még egyszer felnéztem szobája ablakára. Bár semmit nem láttam mégis úgy éreztem ezt kell tennem.
Kikanyarodtam a parkolóból és haza vezettem. Mikor házunkhoz értem fáradtan estem a kanapéra. Most, hogy vége ennek az egésznek úgy érzem megérdemlem a pihenést. Ahogy lehunytam szemeimet már aludtam is.
Nem pihenhettem sokáig ugyanis valaki vállamnál fogva rángatott vagy ébresztgetett. Először azt hittem csak álmodom majd mikor kinyitottam a szemeim megláttam magam előtt apát.
- Szia Apa!- ugrottam fel és megöleltem.
- Szia! Csak így egyedül?- nevette el magát.- Jenit hol hagytad?- kérdezte és nem tudtam most, hogy adagoljam be neki/nekik, hogy mi is történt.
- És Jessica hol van?- kérdeztem tőle mivel még nem találtam ki, hogy tálalom a történteket.
- Épp most ment fel Jeni szobájába.- mutatott az emelet felé.
- Akkor szóljunk neki, hogy ne keresse mert nincs itthon!- húztam oldalra számat.
- Miért hol van?
- Kórházban.- hajtottam le fejem.
- Hogy mi? Miért? Mióta? És miért nem szóltál?- bombázott meg kérdéseivel és hirtelen azt sem tudtam melyikre adjak választ először.
Ekkor Jessica jött le a lépcsőn és mind ketten rá kaptuk tekintetünket mire ő furcsán nézett ránk.
- Szia Justin!- jött közelebb hozzám és ő is megölelt.- nem tudod, hol lehet a lányom?- kérdezte és kezét csípőre tette.
- De tudom. És nem fogsz neki örülni.- mondtam és vissza ültem a kanapéra.- szóval Jeni kórházban van.
Láttam a döbbenetet arcán.- de ne aggódjatok most már jól van.- nyugtattam meg egy kicsit.
- De mégis mi történt?- kérdezte és szeméből potyogtak könnyei.
Elmondtam nekik minden egyes részletet és végig csendben figyeltek. Történetem végén Jessica idegesen pattant fel.
- Most azonnal bemegyek hozzá.- jelentette ki és az ajtóhoz indult.
- Én most jöttem onnan és az orvos azt mondta, hogy pihennie kell. Téged is elfog küldeni.- kiabáltam utána de már kocsijában ült így nem hallott semmit.
- Miért nem szóltatok?- kérdezte meg apa ismét.
- Nem akartuk elrontani a nászutat. És megoldottam egyedül is. Csak feleslegesen utaztatok volna haza.- magyaráztam el neki.
Ezután csak megveregette a vállamat majd felment az emeletre.
2 hónappal később
* Jeni szemszöge *
Már elég régóta haza jöhettem a kórházból. Azt hittem jó lesz itthon lenni és kiszabadulni abból a kis fehér szobából de tévedtem ugyanis mióta kijöttem Justin mindenhol ott van.
Eleinte jó is volt, mert tudtam, hogy számíthatok rá és jól esett, hogy törődik velem de most már egy kicsit idegesítő, hogy a konyhába is elkísér.
Szinte még a levegőt is elszívja előlem. Próbáltam már szép szóval meggyőzni, hogy nem kell mindenhova velem jönnie de nem használt semmit, mondván nem hagyja, hogy még egyszer ilyen történjen.
De ha ez sokáig így fog menni én bedilizek.
Délelőtt 11 óra van és úgy döntöttem el megyek a plázába egy kicsit. Már épp cipőmet vettem amikor Justin menetrend szerint megjelent.
- Hova mész?
- Csak egy kicsit elmegyek a plázába.- válaszoltam neki és tudtam mi lesz a válasza rá.
- Akkor én is megyek.- és eltaláltam.
- NE!-kiabáltam.- tudom, hogy aggódsz értem de megfojtasz az aggodalmaddal. Néha jó egyedül lenni de melletted ez lehetetlen. Most hagyjál légyszi.- mondtam és hangos ajtó csapódással hagytam el a házat.
Anya kocsijába ültem, kihajtottam az útra és már indultam is.
Alig 3 utcára lehettem mikor egy fekete Range rovert láttam meg a visszapillantó tükörben. Lehajtottam az út szélére és kiszálltam a kocsiból. Rettentő mérges voltam.
Mikor ezt a másik sofőr meglátta ő is követte példámat. És nem lepett meg, hogy Justin szállt ki.
- Ez már beteges Justin. Mért nem érted, hogy egyedül akarok lenni. Nem vagyok 5 éves. Anya nem aggódik ennyire értem.- mondtam el neki egy szuszra.
- Én csak nem akarom, hogy bajod essen.- mondta magyarázat képpen.
- Ezt már hallottam. Lehet, hogy fizikailag nem lesz bajom de lelkileg kikészítesz. Nem tudsz mindentől megvédeni.- jelentettem ki és visszaültem a kocsimba.
A tükörből még láttam, hogy autója mellett áll és néz utánam de nem érdekelt. Nagyon pipa voltam rá.
A plázához érve leparkoltam és körülnéztem. Boldogan nyugtáztam, hogy Justinnak nyoma sincs.
Ahogy beértem elém tárult a bevásárló központ nyüzsgő, hangos világa.
Első utam egy kis, hangulatos kávézóba vezetett. Kikértem italomat és leültem az egyik asztalhoz. Közben pedig üres tekintettel figyeltem a mellettem elsuhanó embereket.
- Jennifer Hunter?- kérdezte tőlem valaki és oda fordítottam fejem.
- Igen! És te ki vagy?- sejtésem sem volt ki is áll előttem bár eléggé ismerős volt arca.
- Erik vagyok! Régen barátok voltunk csak elköltöztem.- mondta és minden beugrott.
- Szijja!- álltam fel székemből és mosolyogva öleltem át.- 1000 éve nem láttalak. Hogy-hogy itt vagy?- kérdeztem mire ő leült velem szembe.
Azt azért tudni kell, hogy én régen fülig bele voltam zúgva. És mi tagadás még most is nagyon helyes srác.
- Most költöztem vissza nem rég.- mondta.
- Értem. Örülök, hogy össze futottunk.- mondtam nekik mosolyogva.
- Nagyon szép lettél azóta, hogy nem láttalak.- mondta és valószínűleg arcom vér vörös lehetett mert éreztem, hogy ég.
Még elég sokáig beszélgettünk mikor Erik feldobta az ötletet, hogy nézzünk meg egy filmet.
Nem láttam akadályát és beültünk a kellékfeleségre. Nagyon sokat nevettem. Talán mostanában először.
A film vége előtt azonban azt vettem észre, hogy Erik átkarol. Gondolkoztam, hogy szólok neki, hogy ez nem jó ötlet de nem csinált semmi rosszat így hagytam.
Mikor felkapcsolódtak a villanyok Erik állt fel először és kezemet megfogva húzott fel.
- Nekem most már mennem kéne.- mondtam neki.
- Ne már! Még annyi mindent kellene bepótolnunk és...és annyira jó veled lenni.- mondta és a vetítő terem ajtaja melletti falnak döntött, majd lassan és gyengéden megcsókolt.
Tudom, hogy tiltakoznom kellett volna de egyszerűen nem tudtam. Agyam is és szívem is azt mondta, hogy engem otthon vár Justin, mégsem ment.
Elváltunk egymástól és elindultunk a parkolóba együtt...
.jpg)
