Ugyanis karomnál fogva szorosan magamhoz rántott! Mélyen szemembe nézett és hirtelen még a lélegzetem is elállt. Először is azért mert 1 hónapja nem éreztem érintését, másrészt pedig mert tudtam, hogyha most nem lépek nem tudom magam türtőztetni és engedem, hogy megcsókoljon.
- Nagyon sajnálom, hogy csakúgy ott hagytalak! Hidd el már megbántam!- hajtotta le fejét és mikor nem kapott másodpercekig választ újra rám nézett.
- Sajnálhatod is! El sem tudod képzelni milyen rossz volt ez az idő nélküled. Nem kerestél, nem tudtam hol vagy és mi van veled. Az meg külön öröm volt mikor Jeremy elmondta, hogy megtiltottad neki, hogy bármit is mondjon rólad nekem. Azon nem gondolkoztál, hogy én mit élhetek át?- teljesen higgadtan mondtam el mindezt és láttam rajta, hogy mindennel tisztában van.
- De! Rengeteget gondolkoztam rajta. Meg kell értened, hogy nem tudtam vissza jönni. Most viszont készen állok, hogy újra együtt legyünk!- mondta úgy mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Most tényleg ennyire hülyének néz, hogy idejön megbánja és majd a nyakába fogok ugrani? Szívesen megtenném mert már nagyon hiányzik, de van tartásom!
- Te most komolyan azt hiszed, hogy most már minden rendben van?? Mert ha igen akkor most elszomorítalak. Amikor te smároltál Selenával és még aznap megbocsájtottam neked! Pedig az egy csók volt. Nekem viszont volt egy rossz mondatom és egy hónapra eltűntél ki tudja hova. Ne haragudj de ez nem fair.- mondatom végén éreztem, hogy kezdek megtörni ezért ki szaggattam kezem övéi közül és elfutottam.
Nagyon jó volt újra két karja közt lenni de nem hagyom magam. Ha fontos vagyok neki szenvedjen egy kicsit azért, hogy újra szeressem.
* Justin szemszöge *
Jeni távozása után el voltam keseredve, viszont láttam még reményt. Mikor szemeibe néztem láttam, hogy gyenge. Szavaival nem ezt mutatta de már ismerem annyira, hogy nehéz neki átvágni a fejemet.
Szinte biztos vagyok benne, hogy még szeret. És ha kell újra meg fogom hódítani! De azért fáj az amiket mondott. Talán azért mert tudtam, hogy igaza van.
- Kölyök!- hallottam meg Apa hangját a hátam mögött.
- Mondd!- fordultam meg.
- Csak láttam, hogy az előbb beszéltél Jenivel és meg akartam kérdezni, hogy ment.
- Hát most még eléggé ki van akadva rám. De tudod milyen vagyok!- kacsintottam apára és elmosolyodott mert pontosan tudja, hogy arra gondolok, hogy nem szokásom feladni a dolgokat.
- Jól van kölyök. Szurkolok! De nekem mennem kell mert mindjárt kezdődik a szertartás.- köszönt el és így nekem is mennem kellett a helyemre.
Jenit nem soká újra láthattam mivel velem kellett bevonulnia.
Az előbb nem említettem, de mikor megláttam ebbe a ruhába nagyot dobbant a szívem. Elképesztően szép benne.
Mikor elindultunk az oltárhoz ketten, bele gondoltam, hogy egyszer talán más felállásban is fogunk itt állni.
Ezután elkezdődött a ceremónia. Jó érzés volt Apára és Jessicára nézni akikről sütött, hogy nagyon boldogok.
Végig Jenivel álltam szemben és mindig őt néztem. Párszor találkozott tekintetünk de csak másodpercekre.
Jót mosolyogtam rajta, hogy ilyen zavarban van. Tudom, hogy hamarosan feladja a harcot az érzelmei ellen és újra együtt lehetünk.
Gondolataimból a pap utolsó mondata rántott vissza a valóságba.
- Ezennel házastársaknak nyilvánítalak titeket!- mondta és mindenki tapsolni kezdett.
Ezután elkezdődött a fogadás. Mindenki táncolt és jól érezte magát. Oda mentem Jenihez aki szomorúan ült az asztalnál.
- Fel kérhetem a testvéremet egy táncra?- kérdeztem és láttam, hogy igen meglepte megnevezése. Gondolkozott egy kicsit majd végül igent mondott.
Behúztam a tánctérre és egy hirtelen mozdulattal magamhoz rántottam. És tervem bejött mert ismét azt a gyengeséget láttam rajta és azt, hogy neki pont olyan jól esik közelségem mint nekem az övé.
Így táncoltunk. Minimum 3 maximum 5 számot táncolhattunk végig. Nem számoltam mert végig Jenivel voltam elfoglalva.
Az 5. szám végén azonban óvatosan eltolt magától.
- Azért azt remélem tudod, hogy ez még nem jelenti azt, hogy kibékültünk.- mondta de nehezen ejtette ki szavait ajkain.
- Igen persze.- mosolyogva válaszoltam neki.
Nem is tudtam máshogy hiszen egy szó csengett ezután füleimbe: MÉG!