" Szeretlek " !

47. rész.

Sziasztok!

Meghoztam a következő és egyben utolsó részt! Tudom, hogy ezt nem igazán vártátok és ezt írásba is foglaltátok de egyszer mindennek eljön  az ideje. Sajnálom, hogy ilyen soká jött de nem jöttek az ötletek. Így utolsó alkalommal egy kicsit hosszabban írok nektek ide az elejére és remélem nem gond:)
Ez volt az első ( működő ) blogom. Emlékem, hogy amikor elkezdtem nagyon izgultam, hogy vajon lesz-e olyan aki olvasni fogja és, hogy milyen vélemények fognak érkezni egy-egy részhez. Az alap sztorin nagyon sokat gondolkodtam aztán pedig csak úgy jöttek az ötletek! Voltak kisebb-nagyobb megakadások de sikerült mindig tovább jutni. És ezt sokszor a biztató kommenteknek köszönhettem.
Egy blog sikere nem csak az írón és a sztorin múlik hanem az olvasókon is! Ha nem lennétek már rég feladtam volna.:))
Minden nap örömmel léptem be ide és néztem végig, hogy mit írtatok nekem. Így a végére 11148 oldalmegtekintésem van és 13 rendszeres olvasóm amit borzasztóan köszönök! Nem gondoltam volna, hogy ilyen adatokkal fogok rendelkezni az utolsó résznél.
Egy szóval köszönöm, hogy olvastátok a történetemet. Remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog ez a rész is.
Most mindenki kommentjére fogok válaszolni és légyszi véleménykifejtős komikat írjatok:))
Azt oldalt ez után is mindennap fogom nézni ha esetleg valaki később találna rá és hozzászólna ehhez a részhez:) Már csak egy blogot írok! Megköszönném ha benézne az aki még nem tette meg:)) Köszike.
Kellemes olvasást mindenkinek!

* A 9. hónapban

Igen. Már itt tartunk. Bármelyik nap, vagy akár bármelyik órában szülhetek. 9 hónap alatt egyszer sem gondoltam bele, hogy vajon mennyire fog fájni vagy mi is fog történni velem/velünk. Boldog voltam mert terhességem aktívabb szakaszát már Justinnal együtt csinálhattam végig.
Annyira édes. Minden este mielőtt aludni készülnénk leguggol mellém és beszélni kezd az apró jövevénynek majd el énekel neki egy altatót is. Bár ő nem érzi, hogy mennyire nyugodt ilyenkor a pici de én igen. Most még jobban felnézek rá mint eddig hisz pontosan tudja, hogy vér szerint nem az ő gyerekét hordom a szívem alatt mégis úgy viselkedik mintha ez így lenne. És, hogy miért nem mondom, hogy lányunkkal vagy fiunkkal? Ez egyszerű. Mert nem tudjuk. Közös döntés alapján arra jutottunk, hogy legyen meglepetés mivel a lényeg úgyis az, hogy egészséges legyen.
Ma is mint mindennap épp készülődök merthogy indulok a kismama tornára. Kismamák és kispapák együtt mennek de én nem vártam el Justintól, hogy ezt végig csinálja. Igaz kevesebb koncertet vállal már egy ideje de még így is hulla fáradtan ér haza legtöbbször.
- Szia Drágám! Majd jövök.- szóltam Justinnak majd egy hosszú, romantikus csókot leheltem ajkaira.
- Ne vigyelek el?
- Anya el visz mert dolga van a városban.- magyaráztam neki mire bólintott és újra laptopját böngészte.

* Este

Fáradtam és nehézkesen léptem át házunk küszöbét. Már rég itthon lennénk ha anyának nem lett volna kedve egy kicsit vásárolgatni.
- Sziasztok! Hát ti hol voltatok ilyen sokáig?- vont kérdőre minket Justin.
- Csak vásároltunk egy kicsit.- mosolyogtam rá és adtam szája sarkára egy puszit.
- Oké. Gyere mutatni akarok valamit.- húzott maga után. Gőzöm sem volt mi ilyen fontos mivel elég gyorsan szedte lábait figyelmen kívül hagyva, hogy nekem ez jelen állapotomban nem olyan könnyű tevékenység.
Fel mentünk a szobánkba, leültünk ágyunkra és elém tolta laptopját amin megpillantottam egy gyönyörű épület képét. Gyönyörű virágos terület ölelte körül a " kastélyt " és márvány szobrok sorakoztak a lépcső mellett.
- Tarthatnánk itt az esküvőt!- szólalt meg mikor látta, hogy erősen méregetem a képet.
- Ez nagyon szép!- mosolyodtam el és felnéztem a képernyőről.
Ami azt illeti elhatároztam, hogy csak akkor vagyok hajlandó megtartani az esküvőt ha már megszületett a kis pocaklakó. Ennek két oka van. Az első az, hogyha már így alakult nagyon szeretném ha a lányom vagy a fiam is jelen lenne a nagy napon. Ez nem csak rólam és Justinról fog szólni hanem róla is.
A második pedig nőiességem miatt volt fontos. Tudom, hogy csak egyszer fogok férjhez menni és nem egy hordóként akarok az oltár elé gurulni.
Miután megbeszéltünk még pár részletet csöngettek. Fogalmam sem volt ki lehet az mivel már elég későre járt. Justin felpattant mellőlem és már szaladt is le a lépcsőn.
Lassú és megfontolt lépésekkel követtem példáját és mikor leértem Scootert, Kennyt és Ryant pillantottam meg.
- Sziasztok! Mi ez talán pasi est?- kérdeztem mosolyogva.
- Igen. Csak pókerezünk egy kicsit és kibeszéljük az élet nagy dolgait.- szólalt meg mellettem Justin.
- Rendben akkor én nem is zavarok.- köszöntem el tőlük és vissza mentem az emeletre.
Nem sajnáltam Justintól ezt a kis szórakozást mivel ennyi jár neki. Visszaérve lefeküdtem az ágyra és TV-t néztem.

* 1 órával később

Már épp csukódtak volna le szemeim mikor észre vettem, hogy nedvesedik alattam a takaró. Gyorsan felálltam és csak akkor jöttem rá, hogy elfolyt a magzatvíz. habozás nélkül kiabáltam Justinnak aki sokadszorra sem jött fel így kénytelen voltam én lemenni.
- Justin!- mondtam kétségbe esett hangon mivel eléggé váratlanul és az iménti dolog.
- Pillanat szívem. Mindjárt végzünk.- mondta teljesen a lapokra koncentrálva.
Hirtelen olyan erős fájdalmat éreztem hasamban, hogy összegörnyedtem. Tisztában voltam vele, hogy ezek az első fájások.
- Justin ez nem ér rá! Elfolyt a magzatvíz.- nyögtem ki nehézkesen mire a széket kirúgta maga alól és oda jött.
- Nyugodj meg. Azonnal viszlek a kórházba.- simított végig hátamon ami máskor nagyon jól szokott esni most mégis csak idegesített.
Kenny és Scooter kitámogattak a kocsiig míg Justin felszaladt a már előre összepakolt ruháimért.
Egész úton hatalmas nyögések hagyták el számat mivel fájásaim sűrűsödtek. Láttam Justinon, hogy próbált nyugodt maradni de nem igazán sikerült neki. Szeme ide-oda járt hasam és arcom közt és folyton csak azt hajtotta,- valószínűleg magának - hogy minden rendben lesz.
Sebességhatárt nem figyelve száguldoztunk így elég gyorsan oda is értünk a kórházhoz. Justin kiszállt és segített nekem is de minden lépésemnél hatalmas fájdalom hasított méhembe.
Amint felértünk azonnal hordágyra fektettek és már toltak a szülőszoba felé. Hirtelen eluralkodott rajtam a pánik. Féltem az ismeretlentől. De mikor megéreztem Justin kezeit enyéimen azonnal megnyugodtam és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy minél hamarabb vége legyen ennek.
- Bent szeretne lenni Mr. Bieber?- kérdezte egy ápolónő.
- Igen!- válaszolt röviden mégis annál magabiztosabban és kezeimet még mindig nem engedte el.
- Rendben Miss. Hunter! Nyomjon.- utasított az orvos és engedelmeskedtem neki.
Arcomon kövér izzadságcseppek gurultak végig könnyeimmel keveredve. Nem tudtam meddig bírom még. Ekkor azonban felkiáltott a doki.
- Gratulálok! Most adott életet egy egészséges kisfiúnak.- erre a mondatra megkönnyebbülten sóhajtottam fel de örömöm hamar elillant mivel nem hallottam kisfiam sírását ami ilyenkor szokványos.
- Doktor úr, miért nem hallok sírást?- kérdeztem de senki nem válaszolt ami miatt aggodalmam csak nőtt. Próbáltam feltolni magam és annyira sikerült is, hogy lássam, a doki egy aprót paskol a pici fenekére minek következtében keserves sírásba kezdett. És meghallottam életem eddigi legszebben csengő vékonyka hangját. Azonnal mosolyogni kezdtem és most már nyugodtan tekintettem a mellettem álló Justira akinek szeméből potyogtak a könnyek. Amint megtisztították még mindig síró fiunkat, vissza hozták majd karjaimba adták így azonnal csendben maradt és kis szemeit erőtlenül kapkodta ide-oda.
- Gyönyörű!- szólaltam meg könnyeimmel küszködve majd Justin felé nyújtottam, hogy ő is kezei közt tarthassa " gyerekét ".
- Hát kisfiam jól megijesztettél minket!- szólalt meg mosolyogva és ringatni kezdte.
Ez talán életem legmeghatóbb pillanata.

*1 Évvel később

Szívem épp kiugrani készül és fel-alá járkálok ugyanis ma jött el az a nap amikor én és Justin össze kötjük életünket. Szőke hajam göndör loknikban bomlottak vállaimra és gyönyörű menyasszonyi ruhám követve testem vonalát simult hozzám.
- Itt az idő!- jött be anya de az ajtóban megtorpant és láttam amint szemei megtelnek könnyel. Nem kellett semmit mondania ahhoz, hogy tudjam ezek a meghatottság könnyei.
Odaszaladtam hozzá és szorosan magamhoz öleltem.
- Most már menjünk mert a leendő férjed már az oltárnál várja, hogy elvehessen!- szipogta majd lassan elváltunk egymástól és kisétáltunk. Ahogy az ilyenkor szokás apába karoltam de mielőtt elindultunk volna mély levegőt vettem. Idegesség és izgatottság járta át egész testemet. Bólintottam apának és a zenét meghallva tettük meg első lépéseinket. Kint már mindenki állva figyelte amint közelítünk és elismerő, büszke és szerető pillantásokat kaptam. Majd megláttam életem szerelmét ahogy csillogó szemekkel figyel fülig érő mosollyal arcán.
Útközben eszembe jutott, hogy mennyi mindenen is mentünk mi keresztül. Az autó baleset, az elrablásom, a viták és még megannyi emlék. Tudtam, hogy számomra nem létezik tökéletesebb ember mint ő.
Amint odaértünk kezeinket össze fontuk és elvesztem csillogó szemeiben.

- Jennifer Hunter akarod-e hites férjedül az itt jelenlévő Justin Drew Biebert?- kérdezte tőlem a pap és bár tudtam a választ csak nehézkesen sikerült kimondanom ami miatt Justin arcán kisebb félelmet véltem felfedezni.
- Igen!- válaszoltam öszinte mosollyal arcomon.
- És te Justin Drew Bieber akarod-e hites feleségedül az itt jelenlévő Jennifer Huntert?- kérdezte tőle is és Justin is várt a válaszadással de láttam szemein, hogy nem a hezitálás miatt hanem mert kiakarja élvezni ezt a pillanatot.
- Igen!- mosolyodott el és meg sem vártuk még a pap kimondja, hogy mostantól házasok vagyunk mi egymás ajkait kezdtük falni. Ezután már csak arra lettem figyelmes, hogy valami hatalmasat puffan, taps helyett mindenki sikoltozik és pánikolva rebben szét, Justin arca pedig elsápad és hasamat nézi. Követtem példáját és én is lenéztem majd megláttam, hogy hófehér ruhámat egyre nagyobb területen önti el a vérem. Amint tudatosult bennem mi is történt erőtlenül este Justin karjaiba és lassan vezettem végig tekintetemet a sikoltozó tömegen. A fák között azonban egy ismerős arcot fedeztem fel akinek kezében egy pisztoly volt. Ez a személy pedig Selena volt és jól kivehetően győztesen mosolygott.
Erőm egyre inkább kezdett fogyni és már a légzés is nehezemre esett. Lábaim felmondták a szolgálatot így Justin tartása ellenére a földre estem. Maradék erőmet össze szedve megszorítottam kezét mire könnyáztatta szemeit rám emelte.
- Nagyon szeretlek Justin Drew Bieber!- suttogtam neki majd szememből kihullt egy könnycsepp.
- Én is szeretlek Jennifer Hunter!- szólalt meg nehezen.
Ezután tompulni kezdtek a hangok, látásom homályossá vált, míg végül lehunytam szemeimet és már soha többet nem nyitottam ki.....