Hogy-hogy itt vagy?

46. rész.

Sziasztok!
Talán pár emberkét váratlanul fog érni, de ez az utolsó előtti rész.
Remélem tetszeni fog. Elég hosszú és élménydús lett véleményem szerint. Szerintetek?
Jó olvasást mindenkinek!:))

* 5 hónappal később

Már 5 hónapja, hogy Justin itt hagyott. Az első pár hónapba még nem telt egy úgy nap, hogy nem sírtam utána. Persze még most is fáj, hogy nincs itt velem de már megszoktam.
Az egyetlen dolog ami mosolyt tud csalni arcomra, az,  amikor bele nézek a tükörbe és meglátom gömbölyödő hasamat. Elmosolyodok mert tudom, hogy egy kis élet fejlődik bennem.
Anyáéknak is elmondtam mindent. MINDENT!
Haragudtak ahogy én is magamra de azt ígérték, hogy mellettem lesznek. Jeremy is támogatott, pedig megcsaltam a fiát. Ezt nem tudom meg érteni.
Folyton csak azt ismételgetem, hogy minden rendben lesz. De sokszor nem így érzem.


Kész vagy kicsim?- kérdezte anya és az utolsó falatot is megettem, majd elindultunk a szokásos vizsgálatra, ahol megnézték minden rendben van-e.
Általában mindig csendben ültem végig a kórházhoz vezető utat, hisz arról álmodoztam, hogy nem anya ül mellettem hanem Justin. És, hogy ez a picur is az övé lesz. Aztán ahogy vissza tértem a valóságba, a csalódottság miatt nem szólaltam meg.
Általában Jeremy is velünk tart, most azonban azt mondta van egy kis dolga. A kórházhoz érve anya leparkolt és következő utunk a nőgyógyász felé vezetett.

* Justin szemszöge

Borzasztó volt az eltelt 5 hónap Jeni nélkül. Mint már említettem, bármit is tett én még mindig szeretem.
De már hiába szeretem. Ott van neki Erik. Számtalanszor gondolkoztam el azon, hogy miért csalt meg. Kevés voltam neki? Nem érezte, hogy szeretem? Nem tudom.
Valahányszor bele gondoltam, hogy boldogan tervezgetik a jövőt és várják a közös gyereküket, szememből annyiszor szöktek ki könnyeim.
Nekem kellene vele lenni. Nekem kellene vele tervezgetnem a jövőt. Az én gyerekemet kellene a szíve alatt hordania.
Fájt amit tett de tudni akartam mi van vele. De mivel nem akartam veszekedést és balhét, ezért a legegyszerűbbnek az tűnt ha apát kérdezem ki ez ügyben.
Nem is halogattam tovább dolgot, így zsebem mélyéről előkotortam telefonomat és tárcsázni kezdtem.
Meg is beszéltük a találkozót egy csendes és nyugis helyen. Miután letettük a telefont azonnal kocsimba ültem és elindultam. Röpke 20 perc után meg is érkeztem és alig pár perc várakozás után apu is oda ért.
Öleléssel üdvözöltük egymást majd nem habozva, rögtön a lényegre tértem.
- Jeni jól van?- rukkoltam elő kérdésemmel.
- Igen jól van. Épp a szokásos kivizsgáláson vannak Jessicával.
- És...őőő... Erik jól bánik vele?
- Ja, hogy te nem is tudod?- kérdezte és fogalmam sem volt miről beszél.
- Mégis mit nem tudok?- kérdeztem szemöldökömet felvonva és ökölbe szorított kezekkel. Első gondolatom az volt, hogy bántotta. És ha ez így van én biztos, hogy megölöm ezt a gyereket!
- Hát elmondta Jeni, hogy miután elmentél otthonról, felhívta Eriket, aki viszont lekoptatta, mondván " Ő még élni szeretne ".- formázott kezeivel idéző jeleket.
Fel sem tudtam fogni, hogy tehette ezt az a mocsok. Sajnáltam Jenit. Bár Apa és Jessica mellette vannak valamilyen szinten mégis egyedül kell végig csinálnia az egész terhességet.
- Ez szörnyű!- Ezen kívül semmit nem tudtam mondani.
Tényleg sajnáltam Jenit ám legbelül egy kicsit örültem ennek. Ez azt jelentette, hogy még van esély kettőnknek.
Még beszélgettünk egy kicsit majd elköszöntünk és haza mentem.
Otthon tanácstalanul estem ágyamra. Fogalmam sem volt mit tegyek...

* Jeni szemszöge

Miután minden vizsgálatot elvégeztek rajtam és mindent rendben találtak haza indultunk.
Otthon kicsit kifáradva mentem fel szobámba és úgy döntöttem alszok egy kicsit. Ez mostanában elég gyakran előfordult.

* Pár órával később

Kipihenten ébredtem és megéreztem az oda lentről felszálló vacsora illatát. Éhesen vonszoltam le magam a lépcsőn és az asztalhoz ülve neki is láttam az evésnek.
Evés közben végig a csend uralta az egész konyhát. Amit nem is bántam. Semmi kedvem nem volt beszélgetni. Miután befejeztem vacsorámat, tányéromat elmostam, el köszöntem anyáéktól és felmentem tusolni.
Szobámba levettem ruháimat és elhaladva az egész alakos tükör előtt szemügyre vettem magam.
Bár hasam formásan nőtt, többi testrészemen jól látható volt, hogy valamennyit magamra szedtem.
- Kövér vagyok!- suttogtam magamnak.
- Ez nem igaz! Nagyon is csinos vagy! Egy igazi csinos kismama.- szólalt meg valaki hirtelen és megijedtem. Oda kaptam tekintetemet és majd leesett az állam. Justin állt az ajtóban, aki mosolyogva nézett rám.
- Hogy-hogy itt vagy? Azt hittem haragszol rám. Hozzá teszem jogosan.- hajtottam le fejemet és hasamat nézegettem.
- Hallottam mi történt közted és Erik között.- mondta és közelebb jött majd kettőnket nézett a nagy tükörben.- Jeni beszélnünk kell.
Rám terítette köntösömet majd az ágy felé kezdett húzni.
- Tudom, hogy amit most mondani fogok az hirtelen lesz. Nagyon nehéz volt nélküled. Folyton csak te jártál a fejemben és azon gondolkoztam vajon mi lehet most veled. De nem tudtam, hogy mit tegyek. Tudtam, hogy itt van veled Erik és csak reménykedni tudtam, hogy jól viseli a gondod. Aztán mikor ma találkoztam apával, kiderült, hogy ez nem így van. Sokáig gondolkoztam mit tegyek de rájöttem, hogy a lelkem mélyén már régóta tudom mi a megoldás. Jeni én nem akarlak elveszíteni. Túl sok mindenen mentünk keresztül ahhoz, hogy ez megtörténjen. Szeretnék újra veled lenni!- mondta el határozottan mindezt közben pedig kezeinket össze kulcsolta.
Egyszerűen nem tudom elhinni azt amit most mondott. Azok után, hogy megcsaltam és mástól várok gyereket még mindig képes szeretni és szeretne vissza kapni. Nagyon örültem döntésének mégis annyira lesokkolt, hogy megdöbbenve néztem rá némán amit persze ő is észre vett.
A következő pillanatban pedig arra lettem figyelmes, hogy fel áll mellőlem és letérdel elém.
- Jennifer Hunter! Hozzám jönnél feleségül?- ha még nem lepődtem volna meg eléggé az elmúlt 10 perc eseményin, akkor most érkezett el ez a pont.
Erre a kérdésre azonban határozottan tudtam a választ.
- Igen, igen, igen!- hajtogattam a számomra most legszebben csengő szót könnyeimmel küszködve majd letérdeltem mellé és azonnal szájára tapadtam.
Annyira hiányzott már érintése és puha ajkai. Mennyei érzés volt újra átélni ezt. Hosszú percekig el sem váltunk egymástól.

* Justin szemszöge

- Jennifer Hunter! Hozzám jönnél feleségül?- kérdeztem tőle idegesen mivel féltem esetleges nemleges válaszától.
- Igen, igen, igen!- válaszolt triplán és megkönnyebbültem. Olyan mértékű boldogság árasztott el, amilyen talán még sohasem. Majd hirtelen megéreztem egyetlen szerelmem édes ajkait enyémeken.
Hosszú és szenvedélyes csókban forrtunk össze.