Hallottam amikor Justin vissza ért. Gyorsan ő is megfürdött és befeküdt mellém az ágyba. Nem akartam elmondani neki az álmomat mert féltem, hogy meg fog haragudni.
- Fent vagy még kicsim?- kérdezte tőlem.
- Igen nem rég keltem fel!- mondtam és, hogy ne lássa rajtam, hogy kétségeim vannak erőltetetten mosolyogtam rá. Hála istennek nem vett rajtam észre semmit.
Ezután elaludtunk mert én is álmos voltam és ő is elfáradt ma.
* Másnap reggel
Mikor felkeltem Justin már nem volt mellettem. Idegesen kutatni kezdtem a szobánkba utána de nem találtam mivel kint volt az erkélyen és gitározgatott.
- Jó reggelt szerelmem!- letette a gitárt és az ölébe húzott.
- Neked is kicsim.- mondtam neki és megcsókoltam. Istenem az ő csókjaiból úgy éreztem sose lesz elég.
- Tiszta karikásak a szemeid!- fedezte fel a karikákat szemeim alatt.- valami baj van szívem? Amióta eljöttünk otthonról olyan más vagy!- a francba csak észre vette.
Most már úgy voltam vele, hogy el kell mondanom mi bánt.
- Nyugtalanít valami...-mondtam sejtelmesen.
- És mi lenne az?- kérdezte és közben hátamat simogatta.
- Attól félek, hogy nem én vagyok neked a nagy Ő és, hogy előbb vagy utóbb külön megyünk. Ami pedig az álmomat illeti....- itt elhallgattam.
- Igen.??- sürgetett.
- Szóval.. azt álmodtam, hogy megcsaltál Selenával az egyik Római koncert után.
- Először is: Te vagy az életem. Soha nem hagynálak el. Nagyon szeretlek, és remélem érzed.- mondta végig szemembe nézve majd folytatta.- másodszor, ezt a hülyeséget verd ki a fejedből mert soha nem csalnálak meg.- elhittem mindent amit mondott és nem is benne kételkedtem, hanem Selenában.
- Rendben drágám. Hiszek neked. És amúgy ma is kell menned valahova?- kérdeztem de reménykedtem a nemleges válaszban.
- Ma szabadnapom van. Holnap lesz az első koncertem.
- De jóóó.- öleltem meg szorosabban.- és mi a program mára.?
- El megyünk egy kicsit várost nézni. Már beszéltem is a szállodával és azt mondták, hogy kapunk két idegen vezetőt.
- Oké akkor elkészülök és mehetünk is.- álltam fel öléből és gyorsan bementem készülődni. Nagyon boldog voltam, hogy az egész napot Justinnal tölthetem.
Mikor kész lettem lementünk a szálloda előcsarnokába és ott vártuk a két idegenvezetőt. Pár perc múlva felénk vette az irányt két velünk egy korú lány.
- Sziasztok!- köszöntek nekünk kedvesen.- mi vagyunk az idegenvezetőitek.
- Hello!- köszöntünk mi is.
- Az én nevem Regina!- mondta az egyik lány mosolyogva.
- Én pedig Vanessza vagyok!- mondta a másik lány is.
Mi is bemutatkoztunk de Justinnak kár is volt mert a lányok már ismerték őt. Kiderült, hogy mind a ketten rajongók de a nolmáris fajtából.
A bemutatkozás után el is indultunk a városnéző utunkra. A lányok elvittek minket a Kolosszeumhoz, a Szent Péter Bazilikához, a Trevi-kúthoz és a nap végén elhívtak minket egy hangulatos kis étterembe ahol pizzát ettünk.
![]() |
Kolosszeum |
![]() |
Szent Péter Bazilika |
![]() |
Trevi-kút |
Nagyon jóba lettünk a lányokkal mert jó értelemben kicsit lököttek akár csak mi és nagyon sokat nevettünk velük.
Ahogy vissza mentünk a szállodába Justin hálája jeléül amiért ma ilyen jól szórakoztunk adott a lányoknak egy-egy jegyet a holnapi koncertjére. Sőt szerelmem felajánlotta nekik, hogy velem jöhetnek. Én boldogan egyeztem bele és csak mosolyogni tudtam mert a két lány örömében ugrándozott.
Még beszélgettünk egy kicsit majd elköszöntünk egymástól és felmentünk.
Mikor felértünk a szobához és kinyitottam az ajtót, hirtelen megszólalni sem tudtam.....
Remélem tetszett lányok a meglepetésem!!!:)) <3
Egy:Ne haragudj,hogy nem írtam az utolsó 3 részhez kommentárt,de olyan gyorsan írtad,hogy már kommentárt sem tudtam írni.Kettő:Baszottul jó lett és izgulok is!Három:Bármikor segítek és köszönöm,hogy felajánlottad a segítségedet!Négy:OMB!Szereplő lettem!Köszönöm!Öt:Minél hamarabb hozd a következő részt!Hat:El nem tudod képzelni,hogy-hogy örülök annak,hogy már HAT r.olvasód van.És,hogy nő a látogatotság!Istenem!Annyira örülök!Mintha csak az enyémet néznék! <3 :** (: <3
VálaszTörlésWÁÁHH *---* imádom a meglepetéseket köszy XDDD a rész nagyon jo lett kiváncsi vagyok mi lesz a koncerten valamiért ugy várom h Jeni és Selena találkozzanak kiváncsi vagyok h fognak egymással viselkedni.jajjj már ugy várom *---*
VálaszTörlésBocsi de most egy üzibe válaszolok mind a kettőtöknek!
VálaszTörlésReginaa: Semmi gond hogy nem írtál mindhez. Igazából ma beprörögtem írás szempontjából. És igen szereplők lettetek!
Azért gondoltam rátok mert ti voltatok az első két rendszeres olvasom. Csak meg akartam hálálni hogy tartottátok bennem a lelket meg hogy olvastok! Én is nagyon örülök, hogy mostmár 6-an vagyunk és remélem hogy ez csak nőni fog!!!
Vanessza: Azt nem árulom el, hogy mikor? hol? és Hogy? fog Selena és Jeni megismerkedni de igyekszek minél izgalmasabbra összehozni.
És neked is köszi, hogy már az elejétől itt vagy velem!:))
Pussza nektek lányok <3
Díjad van nálam! http://inmyworldjus.blogspot.hu/
VálaszTörlés