Most már itt vagyok!

40. rész

Csak sírtam és sírtam, amikor meghallottam, hogy valaki nevemet hajtogatja. Felálltam és körbe fordultam tengelyem körül de senkit nem láttam. Na szép, lassan már meghülyülök. A következő utam a diliházba vezet.
- Justin itt vagyok!- hallottam meg újra a hangot ami erőtlen és halk volt.- gyere a hangom után.- adta ki az utasítást és én ezt be is tartottam.
Míg oda nem értem, folyamatosan beszélt hozzám, hogy megtalálhassam. Mikor azonban benéztem az ablakon borzasztó látvány fogadott.
Jenit láttam meg amint egy székhez van kötözve és arca telis-tele van sérülésekkel. Szinte sokkolt.
- Justin, hogy kerülsz ide?- lassan és fájdalomtól küszködve fordította felém tekintetét ami még így is ragyogott.
- Eljöttem mert tudtam, hogy valami nincs rendben. És igazam is lett. Ki csinálta ezt veled?- kérdeztem tőle és kezemet ökölbe szorítottam mert forrtam a dühtől.
- 2 lány. A rajongóid.- szegényt ez a kis beszéd is nagyon kifárasztotta de tudnom kellett.
- Ki foglak innen vinni! Ne félj most már itt vagyok.- ahogy ezt kimondtam hálás tekintettel nézett rám és egy könnycsepp gurult végig arcán.
Szörnyű ebben az állapotban látnom az egyetlen szerelmemet. És minden az én hibám. Ha kicsit akaratosabb vagyok és elviszem magammal akkor mindez nem történt volna meg.
- Hol vannak most?- kérdeztem tőle hátha házon kívül vannak.
Ekkor kiabálásra lettünk mind a ketten figyelmesek.
- Most maradj csöndben és NE csinálj semmit.- mondta határozottan amennyire ereje engedte.
Elbújtam a pince ablaka mögé és onnan hallgattam mindent.

* Jeni szemszöge *

Nagyon boldog voltam amikor meghallottam Justint és maradék energiámat is összeszedve próbáltam jelezni neki hollétemről ami sikeres volt.

Beszéltünk pár szót amikor meghallottam, hogy jönnek. Csendre intettem Justint mert ha most felfedi magát akkor kő kövön nem marad. Remélem meg tudja állni, hogy ne lépjen közbe.

- Te meg ki a franccal beszélgetsz?- vágta ki egyikük az ajtót és ordítva kérdezett.

- Senkivel.- mondtam neki.

- Akkor magadban beszélsz?- röhögtek mindketten.- hogy lehet ennyire hülye Jus is, hogy egy ilyennel jött össze mint te. Nem is értem. Na de most már mindegy. Csak úgy megemlíteném, hogy azóta nem is keresett úgyhogy kár is reménykedned te kis szuka.- nevettek tovább.

- Azt majd még meglátjuk.- olyan halkan mondtam amilyen halkan csak tudtam.

- Mit mondtál?- lépett közelebb a szőke.

- Semmit.

Én tudtam, hogy Justin mindent hall de ők nem. És remélem nem is fogják megtudni.

Előbbi kijelentésem miatt olyat húzott be egyikük, hogy felborultam székemmel együtt és beütöttem a fejem. 

Azonnal elájulhattam mert nem emlékszem ezután semmire...

* Justin szemszöge *

Dühöm egyre és egyre erősebb lett amint hallottam, hogy beszélnek Jenivel. Belegondoltam, hogy neki ezt talán napok óta el kell viselni. Hatalmas akaraterőre volt szükségem, hogy ne ugorjak be az ablakon és el ne kapjam ezt a két kis kurvát.

De igaza van Jeninek mert ha most közbe lépek talán mindent elronthatok. Így ökölbe szorított kezekkel hallgattam tovább. Egyszer azonban egy csattanásra kaptam fel a fejem és óvatosan belestem. Jeni a földön feküdt eszméletlen állapotban a két dög pedig csak nevetett majd kimentek.

Amint elhagyták a pincét vártam pár másodpercet míg messzebb lesznek, majd beugrottam az ablakon és Jenihez siettem.

Kioldoztam kezeit és vállamra kaptam. Az ablaknál felemeltem és kitoltam. Ezt követően én is kimásztam majd ismét hátamra vettem és futni kezdtem vele. 

Futottam, ahogy csak tudtam és hazáig meg sem álltam. Otthon azonnal tárcsáztam a mentőket és a rendőröket. A rendőröknek a túszejtők címét adtam meg, a mentőt pedig ide rendeltem.

Amíg ki nem értek addig ölembe helyeztem Szerelmem fejét és simogattam duzzadt, lila fontos, véres arcát.

Szemeimből hullott a könny Jenire aki épp hogy csak lélegzett. 

Ezután erős fények szűrődtek be az ablakon és fülsüketítő sziréna hangja töltötte be az egész utcát.

Kopogtak én pedig kiabáltam, hogy jöjjenek mivel Jeni még mindig ölemben feküdt.

Hordágyra tették majd kivitték. Mikor én is szálltam volna be a mentőbe egy rendőr jött oda hozzám.

- Mr. Bieber?- kérdezte.

- Igen én vagyok.

- Ön látta a két elkövetőt?- tette fel újabb kérdését én pedig bólogattam.- akkor megkérném, hogy jöjjön velünk és azonosítsa őket. 

Bár nem szívesen hagytam magára Jenit újra most mégis muszáj volt. Beszálltam a kocsiba és elhajtottunk házukhoz.
Mikor megálltunk én nem mentem be a házba, kint vártam a kocsinál míg a rendőrök berohantak.
Valószínű, hogy váratlanul érhette őket az akció ugyanis igencsak meglepett fejet vágtak amikor kihozták őket bilincsbe verve és mikor engem is megláttak döbbenetük csak fokozódott. Oda hozták elém őket.
- Ők voltak azok?- kérdezte az egyik rendőr és szorosan fogta egyiküket mert össze-vissza ugrált.
- Igen ők azok!- helyeseltem majd a két lány felé fordultam.- borzasztó amit tettetek még akkor is ha a rajongóim vagytok! Remélem a börtönben fogtok megrohadni!!- préseltem ki fogaim közt a szavakat majd elvezették őket előlem.
Gyalog haza indultam gyors léptekkel. Mikor házunkhoz értem kocsimba pattantam és a kórházig vezettem.
Ott azonnal megkérdeztem merre van Szerelmem és amint elmondták, futottam ahogy csak tudtam.
A 4. emeletre érve szobáját kerestem és rövidesen meg is találtam. Ablakán belesve láttam, hogy még alszik én mégis bementem hozzá, mert szerettem volna vele lenni. Ágya mellé érve a fehér kórházi széket magamhoz húztam majd ráültem és kézfejét kezdtem el simogatni.
Pár perccel később azt vettem észre, hogy szemeit lassan nyitogatni kezdi és gyönyörű tekintetét rám emeli.
Ettől annyira meg nyugodtam, hogy apró mosoly jelent meg arcomon..