Bocsi mindenkitől, hogy csak most hozom a következő részt de volt egy kis dolgom az elmúlt 2 napban.
Kellemes olvasást mindenkinek és nagyon szépen kérlek titeket, hogy írjátok le nekem a véleményeteket!
Tudjátok, hogy nekem ez fontos! Köszönöm.
* 2 héttel később
Justin még mindig nem lépett semmit annak érdekében, hogy újra együtt legyünk. Kezdem azt hinni, hogy már nem is akar tőlem semmit. És ez a feltételezés az őrületbe kerget.
2 hét telt el az esküvő óta és azóta nem éreztem ölelését. Teljesen úgy viselkedik velem mint egy testvérrel. De ha ő nem lép én sem fogok. Nem érzem azt, hogy nekem kellene mozdulnom az ügy érdekében.
Anya és Jeremy nagyon cukik együtt és boldog friss házasok. És ami azt illeti ma indulnak el a nászútra Rióba mivel anyának az a kedvenc helye. 3 hétig lesznek ott.
Már mindent bepakoltak de csak este indul a repülő és még csak délután 3 van.
- Kicsim elvisszük Davidet a nagyihoz nem soká jövünk.- ordított fel anya az emeletre.
Én imádom a tökmagot de még nem állnék készen arra, hogy 3 hétig vigyázzak rá. És így, hogy se anya, se Jeremy és David se lesznek otthon, már csak egy emberrel kell osztoznom a házon és ez Justin.
De ha továbbra is úgy viselkedik velem mintha a húga lennék én biztos megbolondulok.
* Justin szemszöge *
Már 2 hete játszom Jenivel a macska-egér játékot és meg kell mondjam nagyon szórakoztató.
Látom rajta minden nap, hogy feltudna robbanni mérgében mikor húginak szólítom. Én is ki vagyok teljesen mivel nem ölelhetem magamhoz és nem érezhetem édes csókját. MÉG!
Megmondtam, hogy nem adom fel és újra meg fogom hódítani de ahhoz, hogy sikeres és ütős legyen akcióm az kellett, hogy elhiggye engem már csak testvér szinten érdekel. De ez nem így van.
És mivel Apáék ma mennek el, ráadásul Jeni öccse se lesz itthon csak a kettőnké a hát.
Én pedig kihasználva ezt ma vissza szerzem szerelmemet. Vissza gondolva már hatalmas marhának tartom magam, hogy egy ilyen piti dolog miatt ennyire fel tudtam kapni a vizet. De vissza fordítani nem lehet ezért csak javíthatok rajta.
Az már tuti, hogy a ma estét nem felejti el....
* Jeni szemszöge *
* később
Anyáékat most vittük ki a reptérre. Most itt ülünk csendben a kocsiba Justinnal. Borzasztó idegesítő. Arra az időre emlékeztet amikor még kialakulóban volt a kapcsolatunk. Akkor is feszélyezve éreztük magunkat és most is.
- Most elviszlek valahová!- mondta Justin miközben egy másodpercre rám nézett majd egy éles kanyarral megfordult.
Fogalmam sem volt, hogy mi ez az egész de nagyon kíváncsi voltam.
- Oké, de hova?- kérdeztem tőle értetlen fejjel.
- Az még titok, de hamarosan megtudod!- ismét rám pillantott és hangja olyan lágy volt, hogy majdnem olvadozni kezdtem az ülésen. Rég hallottam már ezt a fajta hanglejtését mert mint mondtam az utóbbi időkben kicsit más volt a felállás. De most rejtélyes volt, amivel még jobban felcsigázott.
- Még 20 perc és ott vagyunk. De megtennél nekem egy szívességet?
- Persze. Mit?- mondtam olyan kedvesen ahogy csak tudtam.
- Tedd fel ezt a szemedre.- majd kezembe nyomott egy kendőt. Nem értettem miért kell de bele mentem a játékba.
Furcsán éreztem magam miután felkötöttem a szemfedőt mert Justin nem beszélt és nem is láttam, hogy most mit csinál.
* Justin szemszöge *
Jeni nem látta az utat mivel szeme be volt kötve. Én lopva rápillantottam párszor de ebből sem észlelt semmit. Minden a terv szerint haladt és remélem nem is jön közbe semmi.
Mikor már csak 10 percre voltunk a meglepetésemtől én is izgatott lettem, hogy mit fog Jeni hozzászólni. Még az is benne van a pakliban, hogy eddigi viselkedésem miatt elküld a francba, ami nagyon rossz lenne ezért ezt gyorsan ki is verem fejemből.
* Jeni szemszöge *
Még úgy körülbelül 5-10 percet autókázhattunk mikor éreztem, hogy Justin lefékez és leállítja a motort. Szívem erős, gyors dobogásba kezdett, Gyomromat pedig ellepték a pillangók.
Annyit hallottam, hogy Justin kiszáll majd én ajtómat nyitja és gyengéden simogatva karomat kisegít a kocsiból. Érintésébe beleborzongtam és talán még egy apró mosoly is megjelent számon.
Miután kiszálltam, megfogta kezem és lassan húzni kezdett maga után. Minden lépés után egyre izgatottabb voltam.
- Na kíváncsi vagy?- szólt Justin és hallottam hangjában a nevetést.
- Hát most már eléggé!
Kijelentésem után mellém lépett és végig simított vállaimon majd hajamba túrt végül pedig levette a kendőt a fejemről. Amint megláttam hova hozott könnybe lábadtak szemeim és nyakába ugrottam és forró csókban forrtunk össze.
Remélem kellőképp összezavartalak titeket és kíváncsiak vagytok a következő részre.:)))
Hát most már tényleg zavaros,de egyben kíváncsi is lettem.
VálaszTörlésGyorsan kövit:)
igen engem teljese összezavartál XDDDDD amm a rész nagyon jóó lett KÖVVIT :)))
VálaszTörlésHááát...Igen.Sikerült,de azon kívül észvesztően jó lett!Nagyon tetszik!Kíváncsi vagyok,hogy Justin mit talált ki,de Jenit még mindig nem tudom sajnálni!Szeretlek!Reginaaxx
VálaszTörlésU.I.:Bejelölhetlek Facebook-on?
A nevem Varga Jennifer.:)
TörlésHa még szeretnél bejelőlni.:))
Úristen már alig várom a következő részt imádom ahogy írsz nagyon tetszik lécci siess a kövivel :) ♥♥
VálaszTörlésIgen Bejelölhetsz!:))
VálaszTörlésNem rég csináltam mert az előzőt feltörték!:/
Ja és köszönöm lányok a hozzászólásokat.:))