Ne keress többé!

38. rész.

Sziasztok! Előre szeretnék szólni, hogy addig nem lesz új rész amíg ehhez a részhez nem érkezik legalább 3-4 komment.!!!

Már 2 napja itt vagyok. Teljesen erőtlennek és tehetetlennek érzem magam. Justinról nem tudok semmit mivel elvették a telefonomat. Azt sem tudom, hogy keresett-e vagy sem. De ha igen akkor biztos tudja mi történt és jön, hogy segítsen. Ha bejönnek hozzám jobb esetben csak ordibálnak velem rosszabban pedig meg is ütnek. Az arcomat a sérülések már teljesen ellepték és mindenem sajog.
Minden percben azon imádkozok, hogy ez csak egy rossz álom legyen és hagy ébredjek fel szerelmem mellett.
De sajnos minél tovább vagyok itt annál jobban tudatosul bennem, hogy ez a valóság.
Gondolkozásomat egy ordítás zavarta meg ami a nevemet tartalmazta. Lassan fel emeltem fejemet és egyik túszejtőm állt előttem.
- Van egy kis feladatod!- köpte oda nekem ismét lekezelő stílusban ahogy eddig is.
- Mégis mi?- kérdeztem alig hallhatóan.
- Mivel Jus már elég sokszor telefonált úgy gondolom ideje beszélned vele.- kijelentésére szemeim csillogni kezdtek és boldog voltam, hogy újra hallhatom a hangját.- de ne örülj ennyire ugyanis azt fogod neki elmondani, hogy te már nem szereted és, hogy hagyjon békén. Világos?- boldogságom helyére most a fájdalom férkőzött. Nem mondhatom ezt neki.
- Felejtsd el!- mondtam nagyon határozottan mire gyomorszájba vágott.
Levegő után kapkodva hallgattam tovább.
- Gondoltam, hogy nem fog menni szép szóval.- miközben beszélt mögém lépett és egy kést szorított a nyakamhoz.- így már menni fog ugye?- nevetve kérdezte.
Erős pánik fogott el ezért bele egyeztem. Nem láttam más lehetőséget. Bólogatással jeleztem.
- Tudtam én, hogy nem vagy te olyan hülye.- mondta és telefonomon tárcsázni kezdte Justint.- ja és legyél minél határozottabb különben baj lesz.- szorította erősebben a kést nyakamhoz.
Nem kellett sokáig várni ugyanis 3 csörgés után Justin felvette a telefont.
- Szia Kicsim!- szólt bele és hangja tele volt aggodalommal.- már nagyon sokszor próbáltalak hívni. Miért nem vetted fel?- hadarta el gyorsan.
- Szia! Beszélnünk kell.- torkomat a sírás fojtogatta ezért elég nehéz volt megszólalni is nemhogy még határozottnak lenni.
- Miről?- kérdezte sürgetően.
- Én...én sza..szakítani akarok.- mondtam ki nagy nehezen mire ez a ribanc fejemet hátra rántva még szorosabban hozzá préselte a kés élét nyakamhoz. Fájdalmamban felszisszentem.
- Mi?....hogy?...De...de miért? Ugye most csak viccelsz? - tudtam, hogy nem fog érteni semmit és nem is hibáztatom érte hisz nem is volt neki jele és nem is önszántamból teszem.
- Nem viccelek.- itt már nem bírtam ki és könnyeim utat törtek maguknak.
- Miért?- kérdezte ismét és nem tudtam mit mondjak neki.
Sokáig gondolkoztam a válaszon mire a másik lány karomon felhasította a bőrt egy másik késsel.
- Áááuuu.- ordítottam el magam majd gyilkos tekintetet vetettem rá.
- Mi a baj?- szólt Justin újra a telefonba mire észbe kaptam, hogy még vonalban van.
- Semmi semmi. Szeretnélek megkérni, hogy ne keress többé.- gyorsan mondtam minden szót majd a szőke lány kinyomta a telefont. Elvette torkomtól a kést és hangos zokogásba kezdtem. Ők pedig mit sem törődve vele újra egyedül hagytak.
Fel kellett fognom, hogy most veszítettem el azt az embert aki a világon a legfontosabb volt számomra....

* Justin szemszöge *

Ahogy lecsapta rám a telefont elképedve álltam. Nem tudtam mire véljem az előbb elhangzottakat. 

Szívembe hatalmas fájdalom hasított majd hallani lehetett ahogy ketté tört. Azt hittem szeret de az előbbiek alapján mégsem.

Éreztem, hogy forog velem a világ ezért a legközelebb lévő székre leültem. Épp egy interjú készítése előtt voltam. De most biztos, hogy nem tudok kamera elé állni. Mindenki csak megijedne tőlem.

A legjobbnak azt láttam ha szólok Scooternek, hogy ez most nem fog menni. Felállni nem volt erőm ezért küldtem neki egy SMS-t. Nem telt el sok idő megtalált és odajött hozzám.

- Mi az, hogy nem fog menni?- kérdezte kicsit ingerülten.

- Most szakított velem Jeni.- lehajtott fejjel és halkan válaszoltam.

- Nagyon sajnálom kölyök! Elmondta, hogy miért?

Válasz helyett csak ingattam a fejem. És lehet, hogy ciki, hogy férfi létemre sírok mégis most jól esett.

- Jól van haver.- paskolta meg a vállamat.- lemondom az interjút, viszont a koncertet nem. Azt muszáj megcsinálnod.- jelentette k határozottan.

- Ha muszáj. De most szeretnék vissza menni a szállodába.

Felálltam és lassú léptekkel a kijárat felé mentem majd a parkolóban találtam magam ahol kocsim állt.

Ahogy kikanyarodtam rengeteg rajongóval találtam szembe magam. És most adtam hálát a sötétített ablakokért mert így senki nem láthatta vörösre kisírt szemeimet.

Amint az örök eloszlatták előttem a tömeget padlóig nyomtam a gázt. A szállodához érve felrohantam szobámba és magamra zártam az ajtót. Még mindig csak járt és járt az agyam és nem tudtam hova tenni ezt az egészet.

Újra visszajátszottam fejemben a Jenivel történt beszélgetést és eszembe jutott mikor felordított. 

És az is gyanús, hogy szomorú volt. Pedig ha jól tudom akkor szakításnál az a fél boldog aki véget vet a kapcsolatnak. Ez tapasztalat. De ő mégis sírt. 

Ezek miatt újra gondolkodóba estem....