Szeretem őt!

42. rész.

* Justin szemszöge *

Mikor Jeni elmondta mit is érez igazából majd elhajtott anyja autójával, nagyon rossz érzés kerített hatalmába. A csalódottság. Csalódott voltam mert Jeni nem akart velem lenni. 

Úgy döntöttem nem követem tovább mert nem akarok vele még jobban össze veszni ezért haza mentem. Otthon leültem a kanapéra és idegesen doboltam lábaimmal. Folyton az járt a fejemben, hogy hol lehet? mit csinálhat? és nincs-e valami baja?.

Kicsivel később mikor már a legfélelmetesebb gondolatok lepték el agyamat nem bírtam tovább ezért elővettem gitáromat és elkezdtem pengetni. De valahogy most ez sem sikerült úgy ahogy máskor. Úgy tűnik csak akkor játszok szépen ha boldog vagyok....

* Jeni szemszöge *

Beszálltunk Erik kocsijába de mielőtt elindította volna a motort újra közel hajolt hozzám és keringőre hívta nyelvemet. Máshogy csókolt mint Justin. Valahogy jobb volt. Furcsa ezt kimondani mert eddig Justin volt számomra a legfontosabb és az egyetlen. Most mégis olyan mintha a szakadék szélén állnék. Két fiú is van az életemben és nem tudom, hogy döntsek. Eriknek olyan érzéseket sikerült bennem feltámasztani alig pár óra alatt, amikről azt hittem már évek óta kihaltak belőlem, viszont Justint is szeretem.

Csókunk közben megéreztem Erik kezeit szoknyám alatt. De mielőtt nőiességemhez ért volna megállítottam kezeit. 

- Erik ezt ne!- mondtam lihegve mivel eléggé kifogytam a levegőből.

- Miért? Azt hittem te is akarod!- kérdezte értetlenül.

- Igen...vagyis talán.! Ahh már én sem tudom mit akarok!- mondtam egy hatalmas sóhaj kíséretében. 

- Segítek, hogy biztos legyél benne!- mondta egy oldalas mosoly közben és újra közeledett.

- Tudod mit? Rájöttem. Én ezt nem akarom. Köszönöm a mai napot de én most haza megyek!- mondtam neki és kiszálltam a kocsiból. 

Azt éreztem, hogy nem tehetem ezt Justinnal. 

Elindultam autóm felé de ekkor Erik elém állt.

- Megértem. És bocsi, hogy lerohantalak. Viszont ha mégis meggondolnád magad itt a címem és a telefon számom.- nyújtott át nekem egy papírdarabot.

- Köszönöm. És nem haragszom.- mosolyogtam rá, megöleltem és kocsimhoz sétáltam ismét.

Beültem és a kormányra hajtottam a fejem. Hogy fogok ezek után Justin szemeibe nézni?? 

Ő szeret! Ráadásul a fél világon képes volt átrepülni csak azért, hogy megmentsen én pedig ezt teszem vele.

Undorítónak éreztem magam. Elhatároztam, hogy megpróbálom kiverni a fejemből Eriket és újra csak egy embernek lesz helye szívemben. Justinnak.

Mikor befejeztem gondolat menetemet elindítottam az autót és kikanyarodtam a parkolóból de nem haza mentem.

Még nem tudtam volna találkozni Jussal. Utamat egy kis rét felé vettem ahol megszűnik a világ. Ott nem bánt senki és minden gondom elillan. Csak a tücskök ciripelését és a béka brekegést lehet hallani.

Mikor odaértem, befeküdtem a fűbe és néztem az eget. Nem akartam gondolkozni. Csak bámultam a bárányfelhőket amint lassan elsuhannak felettem és formájukat próbáltam kitalálni.

Addig nézegettem őket, amíg narancssárgás színbe borult minden. A nap lemenőben ezért lassan feltápászkodtam, lesöpörtem magam és elindultam haza. 

Jó volt egy kicsit kikapcsolni az agyamat. Mintha kicseréltek volna. Nyugodt és higgadt voltam. Nem idegeskedtem semmi miatt.

Mivel a városon kívül található ez a kis rét majd 1-1,5 óra alatt értem haza. Még nem volt korom sötét de már világos sem.

Leparkoltam a kocsit majd lezártam és elindultam a lakás felé de megláttam valakit a terasz előtti lépcsőn ülni. Közelebb mentem az illetőhöz és rájöttem, Justin az.

- Szia! Te miért ülsz itt?- kérdeztem tőle és lehuppantam mellé.

- Csak téged vártalak mert már ideges voltam merre lehetsz.- válaszolta és szemembe nézett.

Jaj azok a szemek! Ha belenézek végem van. Újra eluralkodott rajtam a félelem de megpróbáltam nem kimutatni. Nem éreztem szükségét, hogy elmondjam mi történt Erik és köztem pár órával ez előtt.

Így talán kicsit flegmán válaszoltam neki.

- Látod még élek! Kár volt aggódnod.- jelentettem ki és felálltam mellőle majd bementem a lakásba.

Anyát és Jeremyt sehol nem láttam ezért leültem a kanapéra. De mikor bekapcsoltam volna TV-t Justin elém állt.

- Hogy mondhatsz ilyet, hogy ne aggódjak? Tudod te, hogy mit éltem át ebben a pár hétben?- ordította.- el sem tudod képzelni, hogy mennyire fájt téged olyan állapotban látni. Ott virrasztottam melletted minden éjszaka a kórházban, meg akartalak védeni és óvni, te pedig csak annyit mondasz erre, hogy ne aggódjak?

Igaza volt! Mindenben igaza volt. 

- Igazad van! És tudom, hogy aggódsz és jól is esik, csak...csak ne ennyire. Ez már sok!- álltam fel és közelebb mentem hozzá. Megöleltem majd gyengéden eltolt magától.

- Nem akarok veled veszekedni! Nagyon szeretlek és te vagy nekem az egyetlen!- mondta és magához szorított. Bár jól esett az amit mondott egyben fájt is mivel pár órával ezelőtt megcsaltam. 

Csak reménykedni tudtam abban, hogy most már minden rendbe jön köztünk. Vagy nem??