Amnesia!

13. rész.

Köszönöm Reginaa és Vanessza Lukács a lelkesítő kommentárt. Elhatároztam, hogy nem az fog érdekelni mennyi komi jön. Persze jól esik ha kapok de azért kezdtem bele a blog írásba mert szeretek írni.
És azoknak is köszönöm a véleményeket akik csak 1x vagy 2x írtak nekem. Az is jól esett!!
Kellemes olvasást mindenkinek!

- Hogy vagy Jeni?- kérdeztem tőle mert nem bírtam már tovább.
- Ki az a Jeni?
Nem értettem miért kérdezi meg ezért azonnal szóltam az orvosnak. Megvizsgálta és azt mondta, hogy akkora ütés érte a fejét, hogy amnesiája van.
- Valószínűnek tartom, hogy semmire nem emlékszik.- mondta az orvos csalódottan.
- És fog még valaha emlékezni?- kétségbeesés ült ki arcomra.
- Azt sajnos nem tudhatjuk. Talán valamikor vissza tér minden emléke de ezt nem garantálhatom. Annyit tudok tanácsolni, hogy újra ismerkedjen össze mindenkivel, meséljenek neki és ettől talán vissza nyeri az emlékezetét.
Vissza mentem Jenihez és leültem mellé.
- Szóval ki az a Jeni?- kérdezte ismét.
- Te vagy Jeni.- mondtam neki és nagyot nyeltem, hogy ne kezdjek sírni.
- Értem. És te ki vagy?
- Én Justin vagyok.- fájt, hogy nem ismert fel de tudtam, hogy ez nem az ő hibája. Sőt ez is mind miattam van.
Végig nézett magán és látta, hogy tele van csövekkel és gépekre van kötve.
- Mi történt velem?- kicsit rémült volt az arca.
- Autóbaleseted volt.- mondtam és lehajtottam a fejem.
- És veled mi lett?- kérdezte.
- Én is veled voltam. Én vezettem....- éreztem, hogy arcom vizes lett.- Esett az eső és nem lehetett rendesen látni az utat és össze ütköztünk egy kamionnal.
- És most már jól vagy?- istenem mivel érdemeltem ki Jenit? Ő feküdt napokig kómába és ő volt élet-halál közt mégis azért aggódik, hogy én jól vagyok-e.
- Persze velem minden rendben van. Viszont neked amnesiád van.- jelentettem ki.
Nem szólt semmit csak csendben nézett maga elé. Gondolom sokkolta a hír.

*** Jeni szemszöge *

Mikor fel ébredtem valaki ott állt az ágyam mellett. Nem ismertem fel az illetőt.

- Hogy vagy Jeni?- kérdezte tőlem de nem értettem miért. Nem tudtam ki az a Jeni. Nem emlékszem semmire. A fejem nagyon fáj és az oldalam is. 

Kiderült, hogy balesetet szenvedtem és ő is velem volt. De ki ő? 

- Egyébként honnan ismersz engem?- kérdeztem tőle és láttam arcán, hogy meggyötört.

- A te anyukád és az én apukám együtt vannak és hamarosan össze fognak házasodni.

- Akkor a mostoha testvérem vagy?- kérdeztem bár elég egyértelmű volt mit fog válaszolni.

- Igen- lehajtotta fejét és láttam, hogy sír.

- Mi a baj?- próbáltam megértően feltenni kérdésemet. Oda akartam hozzá hajolni de oldalamba éles fájdalom nyílalt. Egyből felkapta a fejét és segített vissza feküdnöm kényelmes helyzetbe.

- Nincs semmi gond- letörölte arcáról kósza könnyeit és próbált rám mosolyogni.

* Justin szemszöge *

Megkérdezte ki vagyok és elmondtam neki az igazat. 

- Akkor te a mostoha testvérem vagy?- kérdezte és a szívem tört össze ennek az egy mondatnak a hallatán.

Szívem szerint azonnal elmondtam volna neki mit érzek de nem tehettem. Ha most kitálalok neki akkor teljesen össze fog zavarodni. Muszáj megvárnom, hogy újra emlékezzen.

Megsimogattam kezét és adtam a homlokára egy puszit majd kimentem és szóltam Jessicának, hogy bemehet hozzá.

Leültem apa mellé aki várta a fejleményeket.

- Na, hogy van?

- Nem..nem emlékszik semmire és senkire. 

Apa is és Pamela is le voltak döbbenve a hír hallatán.

- Most annyit tehetünk az orvos szerint, hogy újra meg kell minket ismernie és mesélnünk kell neki. Talán ettől vissza nyeri az emlékezetét.- mondtam el nekik is azt amit a doki mondott.

Mindenki bement hozzá de egy idő után Jeninek elkezdett erősen fájni a feje és hagytuk hagy aludjon.

* 1 héttel késöbb. ( még mindig Justin szemszöge)

Jeni még mindig nem emlékszik semmire. Viszont sérülései szépen helyre jöttek ezért a doki haza engedte saját felelősségre de azt mondta még nagyon sokat kell pihennie.

Össze csomagoltunk Jeninek és elindultunk haza.

Mikor a házhoz értünk kivettem bőröndjeit és felvittem szobájába. Jessica és Pamela fel kísérték Jenit és lefektették. Nem soká el is aludt.

Oda ültem ágya mellé és néztem. Ismét megkérdeztem magam, hogy történhetett ez az egész. 

Meg simogattam arcát mire elmosolyodott. Gyönyörű volt miközben aludt. Már egy ideje őriztem mikor valaki kopogott. Apa volt az.

- El megyünk bevásárolni és közbe haza visszük Pamelát. Te maradj itt Jenivel.- adta ki az utasítást és én örömmel vállaltam. Átültem ágya melleti székre és onna figyeltem.

- Jaj Jeni. Olyan szép vagy. Miért nem lehet egyszerűbb az egész? Olyan jó lenne ha te is úgy éreznél mint én.- suttogtam halkan nehogy felkeltsem.

Telefonomon megnéztem a közösségi oldalakat és olvasgatni kezdtem. Ez a tevékenységem eléggé elálmosított. Szemeim lecsukódtak.

* Jeni szemszöge * 

Arra ébredtem, hogy nagyon szomjas vagyok. Felültem ágyamon és láttam, hogy Justin is itt van és alszik.

Nem volt szívem felkelteni ezért lassú léptekkel elindultam az ajtóhoz. Kicsit szédültem de megpróbáltam lemenni.

A lépcső közepéig jutottam el ott viszont megszédültem és leestem. Be vágtam a fejem a padlóba és elájultam.

* Justin szemszöge *

Hangos dübörgésre ébredtem fel. Rá néztem az ágyra és láttam, hogy Jeni nincs ott. Azonnal szaladtam le és megláttam, hogy a földön fekszik eszméletlen. Oda futottam és ölembe vettem a fejét.

- Jeni kelj fel!! Kelj fel!- ráztam és egy idő után ki is nyitotta a szemeit.

- Justin!- mondta és megölelt.

- Jól vagy? Hogy estél le?

- Szomjas voltam és leakartam jönni, hogy igyak mert nem volt szívem fel kelteni téged.- mondta és még szorosabban fogtam.

- Anyáék hol vannak? És David?- riadtan szállt ki karjaim közül, én pedig le voltam döbbenve, ugyanis Jessicáék be mutatkoztak neki újra de Davidről nem beszéltünk neki.

- Jeni emlékszel mi történt?- kérdeztem és kiváncsian vártam válaszát.

- Igen. Az erdőben voltunk, esett az eső mi elindultunk haza és akkor történt a baleset.

- Vissza jött a memóriád!!!- kiáltottam fel és még sosem voltam boldogabb mint most.

- Talán az újabb ütéstől ami a fejemet érte.- helyeseltem felvetését.

Fel hívtam Jessicát és elmondtam neki a jó hírt. Azt mondta nem 15 perc és itthon vannak. Leültünk a kanapéra és beszélgettünk.

- Jeni!- mondtam mélyen szemébe nézve mert elhatároztam, hogy elmondok neki mindent.- emlékszel mikor azt mondtam, hogy meg vettem az ajándékot?

- Igen! Miért?

- Akkor hazudtam neked...azt akartam neked elmondani, hogy többet érzek irántad mint barátság.- láttam, hogy meg van lepődve.- Az első perctől kezdve amióta megismertelek valami különlegeset éreztem. Tudom, hogy most utálsz és megértem de el kellett mondanom. Mu...- nem tudtam befejezni a mondatom mert Jeni közbe szólt.

- Én is.- mondta halkan és elpirult.

Hogy mi??? Jeni is többet érez? Ezt nem hiszem el! Repülni tudnék a boldogságtól. Annyira boldog voltam, hogy meg akartam csókolni. Ajkaim lassan haladtak övéi felé és villámcsapásként ért mikor összeforrtak.

Elmondhatatlan érzés volt. Először lassú majd egyre vadabb lett csók csatánk. Abban a pillanatban nem létezett senki és semmi rajta és rajtam kívül.

Vagyis de...Jessica és apa akik az ajtó előtt álltak ledermedve....