Vége!

29. rész.

Bocsi, hogy csak most hozom a kövi részt de volt egy kis dolgom! De ahogy sikerült géphez kerülnöm már írtam is nektek! Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást mindenkinek!:)

Furcsa dologra ébredtünk. Ez pedig nem volt más mint, hogy Anya és Jeremy vitatkoznak. Ez elég ritka dolog pontosabban ilyen még nem fordult elő amióta együtt vannak. Legalábbis én nem tudok róla.
- Szerinted mi lehet a gond?- kérdezte tőlem Justin suttogva.
- Fogalmam sincs! De talán hallgatózhatnánk egy kicsit!- fogtam meg kezét és a lépcsőhöz húztam.
- De én meg akarom hívni az esküvőre!- csíptem el anya mondatát de még mindig nem értettem semmit az egészből. Justin is csak értetlenül nézett rám.

- Én sem hívom meg az exemet. Neked is rosszul esne.- mondta Jeremy igen nagy temperamentummal.
Most már minden világos volt! Anya szeretné ha Apa is ott lenne az esküvőn mint ahogy én is. Bár ebbe apának is joga van beleszólni. Gyorsan lefutottam a lépcsőn magam után húzva Justint.
- Miért veszekedtek?- kérdeztem mint aki nem hallott semmit az előbbiekből.
- Semmi kicsim. Csak egy apróság az egész.- mondta anya higgattságot szimulálva.
- Még hogy semmi!- nevetett fel dühösen Jeremy!- Anyád azt szeretné ha a drága apád is ott lenne az esküvőn!- mondta igen nagy undorral az arcán.
Arc mimikája, és mondata miatt kicsit felhúztam magam és olyat is mondtam dühömben amit talán nem kellett volna.
- 1. Miért ne jöhetne el?- kérdeztem tőle mérhetetlen dühvel.- 2. Mit ártott ő neked? Ha jól tudom de vagy az aki szét szedtél egy családot! Nem kedveltelek de anya miatt megismertelek téged és a fiadat.- hadonásztam Justin felé aki csak kikerekedett szemekkel figyelte ahogy dühöngök.
Ide engedtünk titeket a házba és te annyira nem vagy képes, hogy tiszteletben tartsd, anya döntését.- és ez volt az a mondat amit nem lett volna szabad kimondanom.
Végig néztem mindenkin és döbbent arcokat láttam. Senki nem szólalt meg.
Hosszú csönd után ránéztem Justinra és szinte biztos voltam abban, hogy a szívére vette azt amit az előbb mondtam. Arcára ki volt írva, hogy nagyon csalódott. Aztán hirtelen felrohant a szobába és hallottam ahogy magára zárja az ajtót.
Mikor ezt láttam nagyon el szégyelltem magam. Anyáék még mindig csak néztek de ez most nem érdekelt. Majd elintézik egymás között. Felnőtt emberek könyörgöm.
Bravo Jennifer Hunter! Ez kellett neked! Hogy sose tudod befogni a szádat amikor kéne. Dícsértem magam amíg szobám felé tartottam.
Bár tudtam, hogy bezárta az ajtót mégis megpróbáltam kinyitni azt. Sikertelenül.
- Szerelmem nyisd ki és beszéljük meg!- kérleltem Justint és reménykedtem, hogy beválik.
Tudom most mit gondoltok. És igazatok is van! Sajnos olyan virtusom van, hogy ezt nem lehet csak úgy kinőni.
Gondolkodásom közben hallottam, hogy kattan a zár és kezdtem kicsit örülni, hogy mégsem bántottam meg annyira. De örömöm gyorsan alább hagyott.
- Mivel ez a Te szobád nem zárhatlak ki!- jelentette ki teljesen hidegen.
- Sajnálom mait mondtam! Tudod, hogy nem úgy gondoltam!- próbáltam menteni a menthetőt.
- Tudom, hogy gondoltad! Beadtad nekem, hogy a szerelmünk igazi de csak púp vagyok a hátadon.- minden szavában éreztem a megvetést.
- Dehogyis!- csak ennyit tudtam mondani ugyanis mikor beljebb mentem a szobába láttam, hogy Justin ruhái újra bőröndjében sorakoznak. Itt pedig könnyeim elborították szememet.
- Te döntöttél Jennifer!- mondta teljesen higgadtan.- nem akarok olyan kapcsolatot amiben egy senki vagyok. Légyszíves ne keress!- mondta és felkapta bőröndjét és az ajtó felé indult. Hátra fordult és még ennyit mondott.
- Azért azt tudd, hogy én szerettelek és szeretni is foglak!- majd becsapta maga mögött az ajtót.
Az események csak úgy pörögtek és én alig bírtam ráeszmélni, hogy most hagyott el életem szerelme. Lábaim remegni kezdtek de muszáj volt utána mennem. Ki tudja? ha most nem megyek utána lehet, hogy nagyon hosszú ideig nem láthatom.
Lábaimnak gyors tempót parancsoltam és száguldottam le a lépcsőn. Mire azonban leértem már csak azt hallottam, hogy Justin kocsija hangos fékcsikorgással elhajt...

* Justin szemszöge *

Mikor Jeni kijelentette, hogy alapjában én és apa dúltuk szét a családjukat olyan érzés fogott el mintha szívembe döftek volna egy hatalmas kést.

Nem értettem miért mondja hisz Apa Jessicáék válása után jött a képbe. De ez most már mindegy is.

Mérhetetlenül el voltam keseredve és úgy első gondoltatom az volt, hogy ezek szerint Jeni nem szeret és nem is boldog velem.

A legjobb megoldásnak azt találtam ha összepakolok és el húzom a csíkot.

Feljött, hogy megbeszéljük a dolgokat de én valahogy nem éreztem szükségesnek. Lehet, sőt biztos, hogy elég lányos megoldás volt részemről de azt éreztem ezt kell tennem.

Most nem érdekelt semmi. Sem az, hogy Jeni mit érez, sem az, hogy mit gondol Apa és Jessica, hogy mi lesz ezután! Jelen pillanatban csak el akartam menekülni minden és mindenki elől.

Nem tudtam hova akarok menni csak mentem. Padlógázzal hajtottam végig az autópályán. Valahogy megnyugtatott a száguldás. Nekem pedig erre volt szükségem.

Miután éreztem, hogy kicsit nyugodtabb vagyok eldöntöttem hova is akarok menni....