Az nem lehet!

44. rész.

Sziasztok!
Először is köszönöm a biztató komikat az újra kezdéssel kapcsolatban. Jól esett, hogy kifejtettétek a véleményeteket. Köszönöm még egyszer és remélem megmarad a jó szokásotok.
Másodszor pedig egy blogot szeretnék nektek ajánlani.
Bár még csak 4 rész van fent, nekem már elnyerte a tetszésemet. Kérek minden olvasót, hogy nézzetek be hozzá, hogy népszerű legyen a blogja! Köszönöm és jó olvasást mindenkinek!:)

A blog linkje: http://kidrauhlismyeverything.blogspot.hu

Másnap reggel miután felöltöztem és elkészültem forró és hosszú csókkal köszöntem el Eriktől majd haza indultam. Egész úton a tegnapi vallomása járt a fejemben. És talán tényleg igaza volt.
Elismerem, hogy minden kapcsolatban vannak viták de a miénk Justinnal már szinte csak abból áll.
Bekanyarodtam a feljáróra és cseppnyi bűntudat nélkül léptem be a házba.
Mikor azonban megláttam Justint egy hatalmas csokor rózsával a kezében elakadt a szavam.
- Jus...!- Szólaltam volna meg ámulatomban de közbe vágott.
- Ne mondj semmit! Tudom, hogy ez az elmúlt 1 hónap elég zűrös volt köztünk de nem akarok többet veszekedni veled! És sajnálom amit tegnap mondtam.- térdelt le elém és átnyújtotta a csokrot.
Eddig nem létező bűntudatom most életre kelt bennem és szinte már fájóan mart belülről. Ezek után nem mondhatom el neki mi történt a múlt éjszaka köztem és Erik közt.
Mikor felállt nyakába borultam, hogy kimutassam neki mennyire tetszett ajándéka. Viszont egy utolsó szajhának éreztem magam.
Hogy tehettem ezt vele? Hisz ő még mindig szeret, ahogy én is őt!
Arcára felhőtlen mosoly ült amit nagyon jó volt újra látni.

* Pár héttel később

Justinnal elég jól megvagyunk. Már csak néha néha fordul elő, hogy össze kapunk valamin. Viszont azóta sem feküdtünk le egymással.
Valahogy nem voltam rá képes azok után ami Erikkel történt.
Reggel Justin simogatására keltem. Mikor álmos szemekkel ránéztem, csak mosolygott majd kiugrott mellőlem és eltűnt.
Nem tudtam miért rohant el így de még annyira álmos voltam, hogy nem nagyon fogtam fel mi történik körülöttem. Szememet újra lecsuktam de már aludni nem tudtam.
Pár perccel később egy minden finomsággal megpakolt tálcával tért vissza.
Szemeim kipattantak és csak mosolyogni tudtam aranyos tettén. Letette elém és együtt kezdtünk el reggelizni.
- Köszönöm Édes!- mondtam neki és egy csókot adtam ajkaira.
- Érted bármit.- mosolygott rám újra. Annyira édes volt. Mint egy kisgyerek.
Már a reggeli felénél jártunk, mikor éreztem, hogy erős hányingerem támadt. Habozás nélkül borítottam fel az előttem lévő tálcát és rohantam a fürdőbe.
Nem értettem, hogy mi bajom lehet.
- Jól vagy?- hallottam meg az ajtó előtt álló Justin ideges hangját.
- Igen most már minden oké!- válaszoltam neki és megmostam az arcom. Kiléptem és Justinba ütköztem aki még mindig ott állt.
- Jesszus! Te fal fehér vagy. Biztos minden rendben?- kérdezte újra és csak hamisan bólogattam mert egyáltalán nem éreztem magam jól.
Már pár hete émelygek de idáig még nem fajult a dolog.
- Elviszlek a dokihoz!- mondta határozottan ellenkezést nem tűrően.
Nem ellenkeztem mert jó ötletnek tartottam és amúgy sem tudtam volna.
Felöltöztünk és beültünk a kocsiba majd 1 óra utazás után az orvoshoz értünk. Leültünk a váróba és vártuk, hogy szólítsanak.
- Jennifer Hunter!- szólt ki egy hang mire felálltam Justinnal együtt.
- Nem kell bejönnöd! Már nagy lány vagyok!- mosolyogtam rá majd vissza ült.
- Jó napot!- köszönt a doki és kezével mutatta, hogy üljek le.- mi a panasza?- kérdezte.
- Mostanában émelygek és ma reggel hányingerem is volt.- taglaltam problémáimat.
- Ééértem.- húzta el a szót.- és olyat észlelt esetleg, hogy valamilyen ételt különösen kedvel mostanában?- kérdezte és próbáltam vissza emlékezni.
- Hát ami azt illeti elég sokat nassolok.- jelentettem ki mire elmosolyodott.
- Nos, a tünetek alapján arra következtetek, hogy ön várandós Miss. Hunter. Körülbelül úgy 3-4 hetes lehet a baba.- jelentette ki és én majdnem lefordultam a székről.
Vissza gondoltam, hogy Justinnal már több mint 1,5 hónapja nem volt köztünk semmi. És akkor bevillant az Erikkel töltött éjszaka. Az nem lehet! Ez nem lehet igaz. A büdös francba!!!
- És mikor fog látszódni?- kérdezte és eléggé meglepődött.
- Talán úgy úgy a 3. hónapba.
- Köszönöm.- majd kisétáltam de annyira ledöbbentem, hogy csak apró lépéseket téve tudtam távozni.
Kiérve a váróba Justin felpattant és kíváncsian várta mi történt odabent.
Most mit mondjak neki? Még nem állok rá készen, hogy bevalljak mindent. Hogy én mekkora bajban vagyok!
- Na mit mondott a doki?- sürgetett.
- Csak...csak..- gondolkoztam gyorsan mit is kéne mondanom.- csak egy kis vírus.- válaszoltam és figyeltem be veszi-e.
- Akkor jó! Azt hittem valami komolyabb gond van!- ölelt meg és puszit adott homlokomra én pedig hatalmasat sóhajtottam.
Most elhitte de nem sokáig húzhatom a vallomást ugyanis alig 1 hónapom maradt vagy már magától is észre fogja venni.
Eszembe sem jutott, hogy elvetessem. NEM!
Amint haza értünk muszáj volt elmennem Erikhez mivel elég nagy része van ebben.
Beadva Justinnak egy újabb mesét miszerint elugrok gyógyszert venni ültem kocsiba és siettem Erikhez.
Kopogás nélkül rontottam házába és kezdtem gyorsan mondandómba.
- Figyelj! Emlékszel még arra, hogy pár hete itt aludtam és lefeküdtünk egymással?- kérdeztem mire szemei csillogni kezdtek.
- Persze, hogy emlékszem. Csak nem megismételni szeretnéd?- mosolygott kajánul és derekam köré fonta karjait. De olyan ideges voltam, hogy azonnal ellöktem.
- Nem! De van egy hírem. Most jártam a dokinál és azt mondta terhes vagyok. Mégpedig tőled ugyanis veled feküdtem le utoljára.
- Ez most komoly?
- A legkomolyabb.- járkáltam fel-alá.
- Oké. Hagyj nekem egy kis időt, hogy ezt felfogjam oké?
- Rendben! De csak estig kapsz haladékot mivel amint haza értem elmondok mindent Justinnak és valószínű, hogy nem lesz valami boldog reakciója.
Bólintott és már ott se voltam. Egészen hazáig egy görcsben volt a gyomrom mert féltem Justinnak elmondani. De muszáj tudnia róla.