Dögölj meg!

45. rész.

Tudom, hogy egy kicsit soká hoztam és ezért 1000 bocsi. Köszönöm szépen a kommenteket. Nagyon aranyosak vagytok. Remélem a mostani részhez is kapok párat. Légyszi vélemény kifejtős komikat írjatok mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy erről a részről mit gondoltok mivel nem volt egyszerű össze hozni és érdekelne, hogy sikerült-e jót alkotni!:)
Nagyon jó olvasást mindenkinek:))
Ui: A rész Trágár szavakat tartalmaz!


A lakásba érve még minden csendes és nyugodt volt de tudtam, hogy ez pár percen belül meg fog változni.
- Justin?- kiabálni akartam neki de csak félénk és gyáva hang jött ki a torkomon.
- Igen?- jött ki a konyhából és kérdőn nézett rám vajon miért szóltam.
- Anyáék hol vannak?- elsősorban nem akartam, hogy ezt végig hallgassák, másrészt pedig egy kicsit még húzni akarom az időt.
- Elmentek bevásárolni! Miért?
- Beszélnünk kell.- sóhajtottam és a kanapé felé kezdtem el húzni.
Fájt még bele gondolni is, hogy megbántom és talán egy életre elvesztem egy egy éjszakás kaland miatt. Arcát néztem egy darabig amin még most felhőtlen mosoly volt.
Valahányszor szóra akartam nyitni a szám nem jött ki hang amivel sikerült is felkeltenem Justin figyelmét.
- Valami gond van?
- Ami azt illeti...igen. Egy hatalmas hülyeséget csináltam.- mondtam és szememet lesütöttem így a földet pásztáztam.
- Mit?- hallottam mosolygós hangját.- biztos nem olyan szörnyű.- simogatta meg hátamat ami máskor nagyon jól esik, most mégis pont az ellenkezőjét váltotta ki belőlem mivel tudtam, hogy egyáltalán nem érdemlem meg.
- Emlékszel amikor azt mondtam, hogy elkaptam valami vírust és attól vagyok rosszul?- kérdeztem de még mindig nem mertem szemébe nézni.
- Persze, hogy emlékszem.- hangja nyugodtan csengett.
- Hazudtam neked. Az igazság az, hogy....hogy....
- Hogy?
- Terhes vagyok!- szemeimből kicsordultak első könnycseppjeim.
Hosszú percekig nem szólalt meg így nem igazán tudtam mire is következtessek vagy mit várjak. Talán még fel sem fogtam mit is mondtam az előbb. Talán épp forr a dühtől és hirtelen azt sem tudja mit vágjon a fejemhez. Nem tudom.
- Hát....talán még kicsit fiatalok vagyunk hozzá....de..örülök neki és biztos vagyok abban, hogy fel tudjuk nevelni.- mondta teljesen nyugodtan és már szinte boldogan. Nem egészen erre a válaszra számítottam sőt egyáltalán nem.- majd kevesebb koncertet vállalok. Holnap elmehetnénk bevás....- kezdett bele a tervezgetésbe de kénytelen voltam félbe szakítani.
- Nem érted. Nem a tied a baba!- jelentettem ki és ez úgy érte őt, mintha villám csapott volna belé.
- Ezt..hogy?...És...ki?...Mikor?- kérdezte dadogva és láttam rajta, hogy semmit nem ért az egészből.
- Nem rég találkoztam egy régi ismerősömmel akibe régen szerelmes voltam. Beszélgettünk majd megcsókolt. Akkor megálljt parancsoltam neki. De utána folyamatosan csak vitatkoztunk és nekem ebből elegem lett. Azt hittem már nem szeretsz és...nála kerestem a vigaszt. Bevallotta nekem, hogy szeret és elgyengültem. Majd megtörtént a dolog. Nagyon sajnálom. Hidd el megbántam mindent.- miközben meséltem láttam rajta, hogy teljesen le van döbbenve a hallottakon. És ezen nem is csodálkoztam.
Fejemet lehajtva ültem mellette és beállt közénk az a bizonyos kínos csend.
Azt hittem ha elmondok neki mindent, megfogok könnyebbülni de helyette csak még idegesebb lettem és bűntudatom folyamatosan csak nőtt és nőtt.
- Ezt nem hiszem el!- szólalt meg halkan és hallani lehetett ahogy könnyeit nyeli vissza.- igaz, voltak vitáink de ez....ez.....én most megyek!- jelentette ki és felállt mellőlem majd kabátjáért nyúlt és kilépett a lakásból.
Szemeim újra nedvesek lettek. Azzal, hogy így reagált tettemre csak még nagyobb bűntudatot keltett bennem. Könnyebb lett volna ha ordibál velem.
Nem volt más választásom minthogy felhívjam Eriket és elmondjam neki az imént történteket.
- Hallo?- szólt bele.
- Szia Jeni vagyok! Most már mindent tud.- mondtam neki sírva és vártam, hogy meg vigasztaljon, ehelyett még jobban padlóra küldött.
- Figyelj Jeni! Én gondolkoztam és rájöttem, hogy erre még nem állok készen. Ne haragudj de én ezt nem akarom.- válaszolta és ez teljesen lesokkolt.
- Mi az, hogy nem akarod? Gondolkoztál volna egy kicsit hamarabb! És azt hiszed, hogy én készen állok erre? Hát nem. De már nincs vissza út.- minden dühömet kiadva ordibáltam vele.
- Bassza meg Jeni! Én még élni akarok! Ki akarom élvezni ezt a kibaszott életet. Ezt egy poronty mellett nem tehetem meg!- vágta fejemhez ő is kiabálva.
- Hogy te mekkora egy szemétláda vagy! És mi van azzal, hogy szeretsz? Azok is csak üres szavak voltak?
- Annyira naiv vagy!- halottam hangján ahogy mosolyog.- tudom mit akarnak hallani a lányok. És tudom mitől mennek maguktól az ágyamba.
- Dögölj meg!- szűrtem ki fogaim közt majd lecsaptam a telefont és mérgemben a falhoz vágtam azt, ami apró darabokba hullott a földre.
Nem akarom elhinni, hogy csak kihasznált. Erőtlenül rogytam a földre és hagytam, hogy könnyeim szabadon folyjanak végig arcomon. Egyrészt fájt, hogy Justint megcsaltam és megbántottam holott nem érdemelte meg. Ő volt az egyetlen barátom eddigi életemben aki igazán szeretett és ki tartott mellettem bár akár mikor ott hagyhatott volna a több millió lány kedvéért akik csak róla álmodnak. De nem tette. Másrészt pedig csalódott voltam. Csalódott mert nem ezt vártam Eriktől. Azt hittem éretten gondolkozik és vállalja tettei következményét...de nem.

* Justin szemszöge *

Iszonyú dühös vagyok. Megalázva érzem magam. Mindig mindent megadtam Jeninek amit csak tudtam. Gyengédséget, törődést, szerelmet. Erre pár kisebb veszekedés miatt képes azonnal más ágyába mászni és ott vigasztalódni. 

Szívem darabokra hullt. Fogalmam sincs mit tegyek. Borzasztó amit tett, én mégis szeretem. De nem tudnék ezek után vele lenni. Jelenleg látni sem bírom. 

Úgy döntöttem, hogy egy ideig anyánál húzom meg magam. Rá mindig mindenben számíthatok és tudom, hogy mindig mellettem van.